Érkezik tavasszal a Sonoff L1 okos LED szalag

Érkezik tavasszal a Sonoff L1 okos LED szalag

A Sonoff bejelentette, hogy hamarosan érkezing Sonoff L1 néven egy WiFi-s okosvezérléssel programozható, távirányítható RGB-s LED szalagfény terméke.

A termék a hírek szerint kültéri használatra is alkamas, IP65 vízálló kivitelű lesz, valamint az ígéretek szerint a LED csík tetszőleges helyen elvágható, azaz rugalmasan méretezhető lesz. A LED-ek 16 millió színt képesek felvenni, azaz tetszőleges színre beállíthatóak lesznek az okostelefon app-pal. Az előzetesek szerint nem csak a előre programozott fényátmenetek és stroboszkóp üzemmódok közül választhatunk, hanem egyéni színbeállításokat is alkalmazhatunk majd az eWeLink ap-ban.

A megszokott hangvezérlés támogatása mellett az L1 képes lesz a zene ütemének megfelelően a fényt változtatni, azaz házi-diszkóhoz is jó kiegészítő lehet a Sonoff L1 okos LED fényszalag.

A terméknek a cikk megírásakor a prototípus szériája elérhető csak, a sorozatgyártás megkezdése után kereskedelmi forgalomba a következő hónapokban kerül majd.

Addig is, íme egy videóelőzetes a termékről.

 

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Elromlott az időrelés lépcsővilágításom. Így oldottam meg egyszerűen Sonoff RF okosrelével és a Sonoff T1 vezetéknélküli kapcsolóval!

Elromlott az időrelés lépcsővilágításom. Így oldottam meg egyszerűen Sonoff RF okosrelével és a Sonoff T1 vezetéknélküli kapcsolóval!

A mai blog egy friss személyes okosrelés élményemről számol be. Tizenpár év működés után pár hete megadta magát a ház bejáratához vezető lépcsőket megvilágító kültéri lámpák vezérlése. A mai blogban elmesélem, hogy hogyan javítottam meg és váltottam ki a hagyományos megoldást Sonoff okosrelével és Sonoff okoskapcsolóval.

A kinti világítás mindig is kétféle módon volt kapcsolható: egy előszobai kapcsolóról fixen fel vagy le lehetett kapcsolni a világítást, az épületen kívül pedig billenőkapcsolókkal (időrelével kombinált relékkel) lehetett 3-4 percre felkapcsolni a lámpákat, így a világítás aztán magától lekapcsolt.

Nos, az időrelés rész halt most meg, és bár a lámpa 3-4 perc után lekapcsolt, de utána azonnal ismét felkapcsolt, és így ment ez végtelen ciklusban. Hogy a villanyszámla ne szálljon el, átmenetileg lekapcsoltam a biztosítékot, de a család érthető módon rosszul viselte, hogy sötét van a bejárati ajtónál és az előszobában is, mivel közös volt a biztosíték. Némi házastársi nyomásgyakorlás után egy szombat délután nekiálltam megszerelni.

Miután a biztosítéktáblánál feltártam a relét és az időrelét, és 1 óra alatt kibogoztam, hogy melyik vezeték megy a lámpákhoz és melyik a kapcsolókhoz, nekiláthattam az új bekötésnek.

Sonoff RF okos kapcsolórelét választottam relének, mivel ez alkalmas arra is, hogy a világítást a 4 gombos kis Sonoff távirányítóval a kocsiból kapcsoljam, amikor hazaérek, illetve az RF modulnak köszönhetően a lámpák kapcsolását a ház különböző részeiből a Sonoff T1 vezetéknélküli fali kapcsolóval vezetékezés nélkül is meg tudom oldani.

(Na és persze az ingyenes eWeLink app-ban, mint minden már Sonoff relé is, a Sonoff RF is beállítható időzített kapcsolásra, és távolról az app-ból is fel-lekapcsolható a relé.

 

 

Az új bekötésben (is) párhuzamosan kötöttem a benti fix kapcsolóval a relét, így a kapcsolóval fixen továbbra is kapcsolható maradt a világítás, a Sonoff eszközökkel pedig megoldottam a kinti időzítéses kapcsolást.

Hogy ne kelljen a Sonoff RF-re ráforrasztani a mostani billenőkapcsolót, a kinti billenőkapcsolót lecseréltem egy Sonoff T1 vezetéknélküli fali kapcsolóra, amit összepárosítottam 10 másodperc alatt a Sonoff RF relével. Majd felszereltem a falra kint (de esőtől védett, fedett helyre) a korábbi hagyományos billenőkapcsoló helyére egy Sonoff T1 RF-es, vezeték nélküli érintőkapcsolót, melyet szintén pár másodperc alatt párosítottam a Sonoff RF relével.

 

Utolsó lépésben a Sonoff RF relé beállításai között az APP-ban beállítottam, hogy a relé minden felkapcsolást követően 3 perc után kapcsoljon le, így külön időrelé nélkül is meg tudtam oldani az időzített lekapcsolást. Az időzítés ideje az app-ban fél másodperc és 1 óra között állítható, így később bármikor módosítani tudom egyszerűen a most 3 percre (az APP-ban 180000 ms-ban megadott) időzített lekapcsolást.

 

 

 

 

 

 

A dolog eredményképpen a kulcscsomómra tett kis távirányítóval már az udvarba érve fel tudom kapcsolni a lámpákat, és tetszőleges helyre tudok telepíteni vezetékezés nélkül (az RF hatótávján belül) fizikai kapcsolókat is.

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Hány rádiós (RF-es) távirányító kapcsolható a Sonoff okosotthon eszközökhöz?

Hány rádiós (RF-es) távirányító kapcsolható a Sonoff okosotthon eszközökhöz?

Egy ügyfelünk tegnapi kérdése ihlette a mai blogbejegyzést. Azt kérdezte, hány RF-es, azaz rádiós távirányító kapcsolható hozzá a Sonoff okosvillamossági / okosotthon eszközökhöz.

Nos, a Sonoff kínálatában három olyan eszköz van, ami támogatja nem csak a WiFi-s kapcsolaton alapuló okostelefon app-ból való vezérlést, hanem a 433MHz-es rádiós távirányítókkal való ki-bekapcsolást is. Ezek:

 

A Sonoff T1 EU okos villanykapcsolók a gyári specifikáció szerint 14 darab RF-es kapcsolatot támogatnak, azaz áramkörönként (tehát a csillárkapcsolónál lámpánként) összesen 14 db Sonoff RF távirányító, vagy T1 vezetéknélküli (RF-es) kapcsoló kapcsolható hozzájuk.

A vezetéknélküli kapcsoló különösen praktikus darab, a T1-es kapcsolókkal harmonizáló megjelenése belül lényegében egy rádiófrekvenciás távirányítót takar, kb 1 cm-es vastagságával bárhol a falra szerelhető, hiszen nincsenek a falba benyúló szerelvényei. A 14 kapcsolat bőven elegendő arra, hogy nagyobb lépcsőházak kapcsolását is megoldhatjuk velük vezetékezés nélkül.

 

 

Ami a Sonoff RF okosrelét illeti, ő ugyebár a Sonoff Basic belépő szintű relé RF-el is felszerelt nagytestvére.

A Sonoff RF is, mint ahogy a neve is mutatja, RF-et támogató eszköz, és hozzá is párosítható mind az imént bemutatott kapcsoló-alakú RF távvezérlő, mind pedig a négygombos Sonoff távirányító. A Sonoff RF gyári leírása szerint hozzá 1 darab távirányító kapcsolható, ám 3 távirányítóval végzett tesztjeink során gond nélkül hozzákapcsoltuk mindhárom távirányító 1-1 gombját, így ez a korlát vélhetően már megszűnt.

 

 

A harmadik RF távirányítást támogató Sonoff termék a márka csúcskategóriás reléje, a Sonoff 4CH Pro (nem összekeverendő a Sonoff 4CH-val!). Ehhez is hozzákapcsolhatjuA harmadik RF távirányítást támogató Sonoff termék a márka csúcskategóriás reléje, a Sonoff 4CH Pro (nem összekeverendő a Sonoff 4CH-val!). Ehhez is hozzákapcsolhatjuk akár a vezetéknélküli, RF-es kapcsolót, akár a távirányítót. Az utóbbi különösen praktikus kiegészítője a négyáramkörös relének, mivel a 4 gombos távirányítóval a relé mind a négy áramköréhez tudunk egy-egy gombot hozzárendelni.

A Sonoff 4CH Pro relé gyári leírása szerint mind a négy áramkörhöz egy-egy távirányítót tudunk rendelni, és ezt az R2-es (új, 2018-as) termékverziót tesztelve mi is meg tudjuk erősíteni. A Sonoff RF-el ellentétben itt valóban egy távirányító a korlát, egy második távirányító párosítása után az első megszűnik működni.k akár a vezetéknélküli, RF-es kapcsolót, akár a távirányítót. Az utóbbi különösen praktikus kiegészítője a négyáramkörös relének, mivel a 4 gombos távirányítóval a relé mind a négy áramköréhez tudunk egy-egy gombot hozzárendelni.

A Sonoff 4CH Pro relé gyári leírása szerint mind a négy áramkörhöz egy-egy távirányítót tudunk rendelni, és ezt az R2-es (új, 2018-as) termékverziót tesztelve mi is meg tudjuk erősíteni. A Sonoff RF-el ellentétben itt valóban egy távirányító a korlát, egy második távirányító párosítása után az első megszűnik működni.

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

S20 okoskonnektor a karácsonyi díszkivilágítás és a karácsonyfa-világítás okosvezérlésére

S20 okoskonnektor a karácsonyi díszkivilágítás és a karácsonyfa-világítás okosvezérlésére

A Sonoff okoskonnektora tökéletes megoldás a háztartási gépek, elektromos eszközök és konnektorba dugott lámpák okosvezérléséhez. Használatával kényelmesen távolról is bekapcsolhatjuk a kívánt készülékeket még mielőtt hazaérnénk, vagy lekapcsolhatjuk őket, miután elmentünk otthonról, kényelmesen időzíthetünk vele egyszeri vagy ismétlődő ki/bekapcsolást, hogy energiát és költséget takarítsunk meg. Reggel ébredéskor forró kávé vár minket, ha reggelre időzítjük vele a kávéfőző bekapcsolását, ellenőrizhetjük vele távolról, nem maradt-e bekapcsolva a vasaló, vagy vezérelhetjük vele az akvárium időközönként való keringetését vagy világítását is. Ciklusvezérlésre is alkalmas, például bekapcsolhatunk egy elektromos eszközt 2 órára, majd egy órára ki, és így tovább.

 

De a karácsony közeledtével ideális megoldást kínál az ünnepi díszkivilágítás vagy a karácsonyfa-izzók időzített és intelligens vezérlésére is. 

 

A legegyszerűbb megoldás egy ismétlődő időzítés fix időpontokban való ki és bekapcsolásra.

 

Az időzítéseket a Sonoff S20-hoz elérhető ingyenes (Android-os és iOS-es) app-ban lehet pár kattintással beállítani.

Az egyszerűség kedvéért beállíthatunk például délután 4 körüli bekapcsolást, és este 11 óra körüli vagy ha éjszaka szeretnénk bekapcsolva hagyni, reggeli kikapcsolást. Összesen 8 féle időzítést állíthatunk be, így akár eltérő be- és kikapcsolást adhatunk meg hétköznapokra és hétvégi napokra.

Természetesen manuálisan bármikor felülbírálhatjuk az automatikus be- és kikapcsolásokat és kézzel is kapcsolhatjuk a világítást.

 


Díszkivilágítás napnyugtától napkeltéig

 

A Sonoff S20 konnektor vezérlését a fix időpontok helyett vagy mellett hozzákapcsolhatjuk az aktuális napnyugta és napkelte időpontjához is. Ehhez nincs másra szükség, mint a szintén ingyenes IFTTT app-ot bevonni a vezérlésbe. Az IFTTT app-ban létre tudunk hozzá pillanatok alatt egy olyan Applet-et, amiben a Weather Underground szolgáltatás Sunrise (napkelte) és Sunset (napnyugta) időpontaihoz kapcsoljuk a Sonoff konnektort vezérlő eWeLink app-ban a konnektor ki és bekapcsolását.

Ennek eredményeképpen, az épület díszkivilágításunk minden egyes nap az adott napi napnyugta és napkelte időpontja között lesz kivilágítva, nem kell az időpontokat a világosság változó időpontjához állandóan utánahangolni.

 

   

 

Kapcsoljon le a karácsonyfa-világítás ha nem vagyunk otthon

 

Az IFTTT segítségével az is pofonegyszerűen megoldható, hogy a karácsonyfa-világítás automatikusan lekapcsoljon, ha elmegyünk otthonról és felkapcsolva várjon, amikor hazaérünk. Ehhez is az IFTTT app nyújt egyszerű megoldást: az alkalmazás a telefonunk GPS pozíciója alapján, vagy esetleg a telefonunk otthoni WiFi-re kapcsolódása alapján tudja megállapítani, hogy otthon vagyunk-e.

     

 

Távirányítás mobiltelefonról

 

Persze az automatizálás mellett a mobiltelefonos app-ról mi is bármikor fel vagy le tudjuk kapcsolni a világítást. Ezt a funkciót felhasználhatjuk szenteste a fa világításának felkapcsolására, akár a telefonról, akár timer-rel időzítve. Kisgyermekeknél garantált a siker a varázslatos kivilágítás kapcsán.

 

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Fagyvédelem vezérlése Sonoff TH10 vagy TH16 okosreléhez kapcsolt hőmérővel

Fagyvédelem vezérlése Sonoff TH10 vagy TH16 okosreléhez kapcsolt hőmérővel

A későnyári-koraőszi kellemes időjárásnak az előrejelzések szerint a hét közepén vége szakad, és megérkezik az igazi ősz, vagy talán a korai tél, és ezzel beköszönt az időként fagypont alatti hőmérséklet. A fagypont alatti hőmérsékletekkel pedig eljön az ideje a téliesítésnek és a fagyvédelemnek is.

Bármi is legyen a minuszoktól megvédendő dolog, egy kültéri berendezés, vízzel dolgozó eszközök, vagy egy nyaraló vagy egy kerti fészer, a fagy elleni védelem hőmérséklet szenzor azaz digitális hőmérő szerinti vezérlést igényel, hogy a fagyvédelmi rendszerünk, legyen az akár keringető vagy fűtő/melegítő berendezés csak akkor üzemeljen, amikor a hőmérséklet azt megköveteli, magasabb kinti hőmérséklet vagy egyszerűen csak a kívánt melegítési hőmérséklet elérése esetén pedig kikapcsoljon.

 

A megoldáshoz a SONOFF márka kínálatában több okosrelé és több szenzor is elérhető.

A Sonoff relék közül a TH10-hez és a TH16-hoz is lehet digitális hőmérőt csatlakoztatni.

A két relé között mindössze annyi a különbség, hogy a TH10 2200W (10A) maximális teljesítmény tud vezérelni, míg a TH16 3500W (16A)-t.

 

A hőmérők terén is két féle Sonoff szenzor közül választhatunk:

  • a DS18B20 egy beltérre és kültérre egyaránt megfelelő, vízálló digitális hőmérő,
  • az SI7021 pedig egy beltérre szánt, hőmérséklet és páratartalom érzékelőt is tartalmazó kombinált digitális szenzor.

Mindkét hőmérséklet-szenzor kapható az okosotthon.bolt.hu kínálatában a TH10 és a TH16 szenzorokkal is akciós csomagban is jelenleg.

Hogyan működik a Sonoff relé + Sonoff szenzor kombó?

A TH10/TH16 okosrelé beüzemelése igen egyszerű: csak be kell kötnünk a fázisvezető, a nullvezető és a védőföld vezetékeket, majd a kapcsolt fogyasztóhoz bekötött három vezetéket a relébe:

A vezérlés beállítása is hasonlóan egyszerű. Az okosrelét párosítjuk a telefonunkra telepített, (Android-ra és iOS-re egyaránt) ingyenesen elérhető mobiltelefon app-ban.

A telefonunkon valós időben látni is fogjuk a hőmérő által mért értékeket, illetve a reléhez megadhatunk szabályokat arra vonatkozóan, hogy milyen hőmérsékletnél kapcsoljon be, és milyennél kapcsoljon ki a relé. A relét “Auto” üzemmódba kapcsolva élesítjük a beállításokat, és innentől a hőmérséklet függvényében a relé automatikusan kapcsolja, vezérli a fagyvédelmi rendszert.

 

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Elszakadt a villanykapcsoló vezetéke a falban? Falvésés helyett egyszerűbb megoldás a Sonoff vezeték nélküli kapcsoló!

Elszakadt a villanykapcsoló vezetéke a falban? Falvésés helyett egyszerűbb megoldás a Sonoff vezeték nélküli kapcsoló!

A mai blog téma apropóját egy vásárlónk visszajelzése adta, aki megosztotta velünk, ő mire használja a Sonoff T1 EU kapcsolót és a Sonoff T1 alternatív / keresztváltó kapcsolót.

Vásárlónk egy házgyári lakásban él, ahol a régi kialakítású vezetékes alternatív kapcsolók közötti vezetékes kapcsolat a falban valahol megsérült, így az alternatív kapcsolók már nem működtek. A vezeték cseréje szinte megoldhatatlan feladat lett volna, illetve jelentős bontással és azt követően lakásfelújítással járt volna.

“Szerencsére ezt a problémát a Sonoff T1 kapcsolóval, valamint egy T1 vezeték nélküli alternatív/keresztváltó kapcsoló párossal meg tudtam oldani, így rengeteg bosszúságtól menekültem meg. Továbbá igen sok időt és pénzt sikerült megtakarítanom ezzel a megoldással. A kapcsoló-párosba fektetett összeg többszörösen megtérült az előbb már említett dolgok okán. Bízom benne, hogy tapasztalatom ilyen és ehhez hasonló esetekben másoknak is segítség lehet.” – írta nekünk levelében.

A megoldáshoz az egyik működő kapcsolót Sonoff T1 EU 1C kapcsolóra cserélte, az elszakadt vezetékek okán nem működő kapcsolók helyén  pedig vezetéknélküli T1 alternatív / keresztváltó kapcsolókat telepített.

T1 EU 1C kapcsoló a hagyományos módon be van kötve, a másik (vagy a többi, hiszen összesen 14 alternatív kapcsoló kapcsolható egy T1 1C-hez) pedig RF, azaz 433 MHz-en működő rádiófrekvenciás távirányítóként kapcsolja a T1 1C kapcsolót.

Köszönhetően annak, hogy a T1 alternatív kapcsolója vezeték nélküli, rádiós kapcsoló, így ideális megoldást kínál régi lakásokban a falban elszakadt alternatív kapcsolókhoz vezető vezetékek helyettesítésére, kiváltására is.

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

OTA Firmware update Sonoff eszközökre, avagy hogyan frissíthető a Sonoff gyári alapszoftvere?

OTA Firmware update Sonoff eszközökre, avagy hogyan frissíthető a Sonoff gyári alapszoftvere?

t

Kisszótár

OTA = over-the-air = vezeték nélküli, interneten keresztüli
firmware = gyári beégetett alapszoftver, mely az eszközt vezérli

Az elmúlt pár napban sokaknek feltűnhetett, hogy a Sonoff újabb gyári alapszoftver verziót adott ki egy sor eszköz számára, belertve a reléket és az okoskapcsolókat is. A 2.6.0 firmware verzió kapcsán alább bemutatom a Sonoff eszközök szoftverfrissítésének a módját.

A Sonoff WiFi-fel felszerelt okoseszközei kivétel nélkül mind támogatják az OTA firmware frissítést, azaz az interneten keresztüli gyári alapszoftver frissítését. A frissítés nem automatikus, azaz a Sonoff eszköz saját magát nem fogja frissíteni, de pár mozdulattal el tudjuk indítani az eszközök frissítését és telepítését.

 

Ehhez nincs más dolgunk, mint a Sonoff okosotthon eszközök vezérlésére használt, ingyenes gyári eWeLink szoftvert elindítani, és az eszköz nevére kattintva megnyitni az eszköz részletes nézetét.

A képernyő felső részén piros színű szöveg arról tájékoztat minket, hogy a gyári alapszoftvert frissíteni tudjuk.

A jobb felső sarokban levő “…” ikonra kattintva megjelenik egy menü, ahol a Settings (Beállítások) menüpontot kell a frissítés elindításához megnyitnunk.

A második sorban a jelenlegi szoftver verziót (2.0.2) láthatjuk, valamint, hogy letöltésre ajánlja a gyártó a legfrissebb 2.6.0 verziót.

A sok jobb oldalán levő kis nyilat tartalmazó ikont megérintve indíthatjuk el a szoftver letöltését.

Egy felugró ablak kérni fogja a megerősítésünket, hogy tényleg frissíteni szeretnénk az alapszoftvert.

Az OK gombbal indíthatjuk a frissítést.

A Beállítások menüből kilépve, visszatérve az eszköz fő képernyőjére felül látjuk a letöltés és telepítés előrehaladását a százalékos érték változása alapján.

 

Nyugodtan elindíthatjuk egyszerre több eszköz frissítését is, párhuzamosan több eszköz frissítése is elvégezhető, mint ahogy a második képen az eszközlistában is látszik a frissítések státusza.

Érdemes tudni, hogy a frissítések ideje alatt a frissített eszközöket nem tudjuk az app-pal vezérelni: sem ki/be kapcsolni, sem a beállításokat változtatni.

Ha megvárjuk a Sonoff eszköz fő képernyőjén, hogy a frissítés letöltődjön és lefusson, akkor egy ilyen visszaigazoló üzenetet láthatunk rövid időre megjelenni a képernyőn a sikeres telepítésről. (És a sikeretelenről is egy hasonlót, ha nem sikerült telepítenie.)

Nem lesz ott sokáig, magától eltűnik, úgyhogy nem érdemes rá várni vagy figyelni. Ha később ellenőrizzük minden eszköznél, hogy a legfrissebb verzió látható-e már a Settings (Beállítások) képernyőn, az pont elegendő. A második képen látszik, hogy a jelenlegi verzió (2.6.0) mellett a “Latest version” (Legfrissebb verzió) áll asz eszköznél.

Arra viszont érdemes figyelni, hogy az eszköz szoftverfrissítése után az eszköz milyen állapotba áll, mivel az eszköz valószínűleg az áramszünetek esetére megadott státuszba kerül a frissítés után. Így előfordulhat, hogy egy bekapcsolt eszköz a szoftverfrissítés után kikapcsolt állapotban indul újra, és be kell avatkoznunk, hogy a relét, konnektort vagy lámpakapcsolót ki vagy bekapcsoljuk a szoftverfrissítés után.

A verziófrissítés kifejezetten gyors művelet, az otthoni összes (pártucatnyi) eszközt (relék, kapcsolók, konnektorok) kb. 15 perc alatt frissítettem.

Ha egy eszközön a frissítés meghiúsult – jellemzően a szerverrel való kapcsolat pillanatnyi megszakadása miatt -, akkor a frissítést újra le kell futtatni. Tegnap kb. az eszközök 5%-ánál kellett a frissítést újra elindítanom, mert nem futott le teljesen.

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Sonoff okosrelék beszerelése DIN-sínes villamossági szekrénybe

Sonoff okosrelék beszerelése DIN-sínes villamossági szekrénybe

A kisebb Sonoff relék nagy része alapértelmezetten nem kompatibilis a DIN-sínes villamossági szekrényekkel, de a Sonoff 2018-ban előrukkolt egy egyszerű adapterrel a megoldás érdekében. A Sonoff DR nevű termék egy tűzálló műanyag adapter, mely a Sonoff Basic, a Sonoff RF, a Sonoff Pow, a Sonoff TH10/16,  a Sonoff Dual és a Sonoff G1 DIN-sínre illesztését tudja megoldani.



A telepítése nagyon egyszerű: a kék színű fül segítségével tudjuk az adaptert a DIN-sínre erősíteni, és ugyanígy egy mozdulattal le is tudjuk venni onnan, azaz DIN dínre szereléséhez nincs szükség szerszámra.

A nagyobb méretű Sonoff relékhez (pl. Sonoff POW, TH10 és TH16) való illesztéséhez van egy egyszerű toldóelem is hozzá.

Az anyaga tűzálló ABS műanyag V0 tűzállósági besorolással. 

A Sonoff DR-hez jár 4 db M3 csavar, mellyel a Sonoff reléket a Sonoff DR adapterre tudjuk egyszerűen csavarozni a relék gyárilag kialakított csavarnyílásaival.

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Működnek a Sonoff készülékek internet kapcsolat nélkül?

Működnek a Sonoff készülékek internet kapcsolat nélkül?

A címben feltett kérdésre, hogy működnek-e a Sonoff készülékek internet nélkül a válasz: nem és igen. Azaz bizonyos funkciók működnek, mások nem.

 

Kezdjük az elején, a beüzemeléssel.

 

Egy Sonoff eszköz beüzemelésekor az okoseszközt párosítani kell a fizikai közelében levő okostelefonnal az eWeLink App segítségével, felcsatlakoztatni a folyamat során az okoseszközt a helyi WiFi hálózatra, és e folyamat során a készülék egyben regisztrálásra kerül a Sonoff gyártói Cloud-jában. Ehhez internet kapcsolatra van szüksége az eszköznek, mivel el kell érnie a gyártói cloud-ot is, azaz egy helyi vezeték nélküli hálózat (WLAN) önmagában nem elegendő. A használat kezdetekor tehát az internet kapcsolat egy “muszáj” tényező.

 

Mi történik később?

 

A Sonoff eszközök egy-egy kivétellel mind WiFi-fel felszerelt eszközök, azaz alapvetően hálózati működésre tervezték őket. Az eszközök a gyártó saját felhőjéhez, az Amazon Cloud-ban üzemeltetett Sonoff Cloud-hoz kapcsolódnak, így a normál Cloud üzemmódban az alábbi ábra szerint működnek:

Ahhoz, hogy távolról vezérelhessünk Sonoff okoseszközöket:

  • a Sonoff okoseszköznek olyan helyi WLAN, azaz vezeték nélküli helyi hálózathoz kell kapcsolódniuk (pl. WiFi-képes routeren át), ami külső internetkapcsolattal rendelkezik,
  • valamint az okostelefonunkon is működő internetkapcsolat kell, hogy legyen, akár mobilinternetes kapcsolat, akár egy másik WiFi hálózaton keresztül.
v

A Cloud működésről

A Cloud alapú működés előnye az, hogy nem szükséges külön otthoni saját okosotthon szervert üzemeltetnünk, melyen keresztül elérjük a mobilunkról a Sonoff eszközöket, hanem a Sonoff Cloud betölti ezt a szerepet. Ez a működési mód egyben lehetővé teszi azt is, hogy más cloud alapú rendszerekkel, például az Amazon Alexával, a Google Home-mal és az IFTTT-vel is vezérelhetjük az okoseszközöket.

A Sonoff az Amazon infrastruktúráját használja a Cloud-jának üzemeltetésére, azaz nem kínai szerverekkel kommunikálnak az eszközeink és az app-unk, hanem az Amazon európai szervereivel.

 

Ekkor a Sonoff készülékek teljes távoli vezérlése elérhető a mobil app-ban:

  • állapot lekérdezése,
  • ki / bekapcsolás,
  • időzítési funkciók szerkesztése,
  • smart scene, azaz okoscsoport beállítások,
  • és természetesen működnek a beállított időzített ki/be kapcsolások is.

A használat során azonban előfordulhat, hogy megszakad átmenetileg (vagy tartósabban) a hely internet kapcsolata, ahol a Sonoff eszköz a WiFi-re van kapcsolódva. Ekkor a Sonoff okoseszközök Offline üzemmódbe kerülnek.

 

Offline, internet nélküli üzemmód:

Ez nyilvánvalóan jelentősen korlátozza a készülékek funkcionalitását, de nem szünteti meg teljesen, hiszen számos információ, vezérlés a készüléken van tárolva, és ezek a funkciók internetkapcsolat nélkül is működnek.

Ilyen működő funkció marad például a Sonoff okoskészülékre előzetesen beprogramozott időzített ki és bekapcsolások, legyen szó akár egyszeri, akár ismétlődő vagy ciklikus ki/bekapcsolásról. Ezek működését tehát nem érinti az, ha megszakad az internet kapcsolat. A korábban már beállított időzítések továbbra is működnek az internetkapcsolat megszakadásától függetlenül.

Természetesen a távolról ki/be kapcsolhatóság és további vezérlések beállításának lehetősége –a készülék távoli elérhetőségének hiányában – megszűnik.

 

LAN üzemmód

 

Érdemes még egy harmadik helyzetről is említést tenni, az úgynevezett LAN üzemmódról. Ez a helyzet akkor állhat elő, ha ugyan a Sonoff okoseszközeink nem érik el az internetet és a Sonoff Cloud-ot, de őt vezérelni kívánó okostelefonnal azonos helyi WiFi hálózaton vannak.

 

v

A LAN üzemmód feltételei

A LAN üzemmód egy aránylag új funkciója a Sonoff eszközöknek, és csak az 1.8.0-nál későbbi verziószámú firmware-ű eszközök kezelik. Mivel azonban a Sonoff eszközök firmware-e, azaz beépített alapszoftvere az eWeLink app-on keresztül távolról, az interneten át frissíthető, ennek vélhetően nincs akadálya.

További technikai feltétel, hogy az okostelefonunkon telepített App verziószáma v3.5.0 vagy későbbi kell, hogy legyen. A Sonoff tájékoztatása szerint a LAN üzemmód nem minden készülék esetén érhető el.

 

Az eszközök, amikor elveszítik az internet kapcsolatot, ezt a rajtuk található LED villogásával jelzik: két villogás után szünet, majd újra két villogás. Az App-ban pedig megjelenik ilyenkor a “Network Unavailable” (a “hálózat elérhetetlen”) hibaüzenet, jelezve, hogy a WiFi-re kapcsolódó mobiltelefon sem talál internet kapcsolatot a Sonoff Cloud-hoz.

A LAN üzemmód nem automatikus az App-ban. Ahhoz hogy az okostelefon ne hibaüzenetet adjon az eszközök elérhetetlenségéről, hanem átváltson LAN-üzemmódba, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a Sonoff eszközökkel azonos helyi hálózatra csatlakozik a telefonunk, majd az eWeLink app-ban a jobb felső sarokban levő  gomb megérintése után a legördülő menüben aktiváljuk az „Enable LAN” parancsot.

A mobilapp ekkor elkezdi megkeresni a helyi hálózaton fellelhető Sonoff eszközöket, a keresés 60 másodpercig, azaz 1 percig fog futni, majd az App kijelzi a helyi hálózaton talált eszközök listáját. Fontos, hogy a LAN mód-ban való vezérlés során egy Sonoff eszköz egyszerre csak egy készülékre tud kapcsolódni, a készülékek megosztása ilyenkor nem működik.

Amikor egy Sonoff okoseszköz LAN üzemmódba lép, a LED lámpa folyamatosan és lassan villogni fog rajta. Az App-ban pedig a LAN mode során egy gömb ikon fog megjelenni felül, valamint szövegesen is kiírja, hogy LAN üzemmódban van és hány eszközt talált a helyi hálózaton.

LAN-üzemmód során látni fogjuk a Sonoff eszközenk (ki/be) kapcsolt állapotát az App-ban, ki és be tudjuk kapcsolni őket, azonban nem tudunk új időzítéseket, megosztást hozzáadni, illetve mint már a cikk elején említettem, új eszközöket sem tudunk hozzáadni. Nincs mód QR kódok szkennelésére sem. E funkciók használatakor az App hibaüzenetet fog dobni:

 

Kilépés a LAN üzemmódból

A LAN üzemmódból való kilépéshez válasszuk ismét a jobb felső  gombot és az “Exit LAN” (kilépés a LAN-ból) opciót.

A LAN üzemmód akkor is automatikusan megszűnik, ha egy másik hálózathoz kapcsolódunk okostelefonunkkal, vagy kikapcsoljuk a telefonon a WiFi-t. Ekkor 5 percig nem fogjuk tudni újra aktiválni a LAN-üzemmódot a telefonon.

 

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

[VIDEÓ] Hol készülnek a Sonoff okoseszközök? Látogatás a Sonoff gyárban.

[VIDEÓ] Hol készülnek a Sonoff okoseszközök? Látogatás a Sonoff gyárban.

A SuperHouseTV stábja 2017. decemberben látogatást tett és forgatott a Sonoff gyárban. A gyártósor, a minőségellenőrzés és csomagolás folyamatába is bepillantást nyerhetünk az alábbi videóban.

Az angol nyelvű videó, – melyben az angol nyelvű feliratok is bekapcsolhatóak – a shenzen-i régió bemutatásával kezdődik, és 7 perc 45 másodpercnél kezdődik benne a Sonoff látogatásról szóló rész.

 

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Jön a Sonoff T1 EU hármas kapcsoló?

Jön a Sonoff T1 EU hármas kapcsoló?

A Sonoff bejelentette, hogy a Sonoff T1 EU okos érintőkapcsolócsaládnak, – melynek jelenleg egyes és kettős (csillár)kapcsoló verziói érhetőek el -, a tervek szerint hamarosan hármaskapcsolója is megjelenhet.

A bejelentés és a fenti közzétett kép szerint a termékből fekete verzió (is?) megjelenne.

A termék megjelenésének időpontjáról egyelőre nem tettek közzé információt.

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Sonoff okosotthon eszközök vezérlése PC-ről

Sonoff okosotthon eszközök vezérlése PC-ről

A Sonoff WiFi-s okos villanykapcsolói, okosreléi és okoskonnektorai vezérléséhez az eWeLink nevű ingyenes okostelefon App-ot biztosítja. Az App iOS (Apple) és Android készülékekre is elérhető.

Kérdezik azonban tőlünk időről-időre, hogy PC-ről hogyan lehetne Sonoff készülékeket vezérelni vagy beállítani. Nos, ha a Sonoff eszközön a gyári firmware fut, azaz nincs Tasmota-val vagy más szabad forráskódú szoftverrel felülírva, akkor ezt csak PC-s Android-os emulátorral lehet megoldani, mivel PC-alkalmazást vagy PC-ről is elérhető webes felületet a Sonoff nem biztosít jelenleg az okoseszközök beállítására vagy vezérlésére.

Az alábbiakban a BlueStacks nevű Android emulátor működését mutatom be. Ez gyakorlatilag a PC (vagy Mac) képernyőjére varázsol egy virtuális Android-os tabletet, amire egy Android telefonhoz vagy tablet-hez hasonlóan telepíthetünk Android-os App-okat a PlayStore-ból.

(Akinek a BlueStacks nem jön be, az kipróbálhatja a Droid4x Android-emulátor megoldást is.)

A Bluestacks-nek e blog írásakor a v4.30.53 a legfrissebb verziója, ami a https://www.bluestacks.com/ oldalról ingyenesen letölthető.
Ha ezzel a verzióval esetleg nem működne az eWeLink, amit bizonyos PC-ken tapasztaltam én is, akkor az előző v3.54.65.1755 verziót érdemes megpróbálni, ami innen tölthető le.

Telepítés és első elindítás után a Bluestacks automatikusan kérni fog egy Google login-t, mellyel utána a Play áruházból letölthetjük az emulátorban az eWeLink App-ot.

Telepítést követően az App indítható az emulátorban.

Az App a mobiltelefonon megszokott módon indul el: ki kell választanunk az orszégot a listából, kéri a regisztrációkor megadott email címünket és a jelszavunkat, majd némi homokóra után betölti a Sonoff Amazon Cloud-ban host-olt szerveréről a mobiltelefonon korábban regisztrált Sonoff készülékeink listáját.

  

A Sonoff eszközök ki/bekapcsolása, beállítása innentől a megszokott módon történik.

Egyetlen korlátja van a PC-emulátoros Sonoff vezérlésnek: a képernyő alján található + gombbal nem tudunk további eszközöket hozzáadni, erre csak mobiltelefonon van lehetőség.

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Utólag telepített konyhapult-világítás kapcsolása vezetékezés nélkül fali kapcsolóval, Sonoff okoseszközökkel

Utólag telepített konyhapult-világítás kapcsolása vezetékezés nélkül fali kapcsolóval, Sonoff okoseszközökkel

Ha utólag szerelünk be egy konyhába pultvilágítást a felső szekrények alá, felmerül a kérdés, hogy hogyan tudnánk a kapcsolását fali villanykapcsolóval megoldani úgy, hogy ne kelljen szétvésni a konyhát miatta.

Kiindulásként van tehát egy fali kapcsolónk, amivel a konyha világítását kapcsoljuk, és praktikus lenne, ha az egyes kapcsoló helyett egy dupla kapcsolóval, más néven csillárkapcsolóval a konyhai világítás mellett a pult világítását is kapcsolni tudnánk. A dolog persze nem lehetetlen, de macerás, hiszen ehhez az lenne szükséges, hogy a konyhai pult világítás fázisvezetékét a kapcsolóig elvigyük a falban, ami bizony falvéséssel és vezetékezéssel járhat.

Ennél egyszerűbb, vezetékezés nélküli megoldást jelenthet, – és egyben a lakás okosotthonosítását is, – ha egy Sonoff WiFi-s okoskapcsoló és egy Sonoff okosrelé segítségével, falvésés nélküli, vezetéknélküli kapcsolást hozunk létre a pultvilágítás számára egy csillárkapcsolóval.

Lássuk hogyan!

 

1. Fali kapcsoló kicserélése Sonoff T1 EU 2C csillárkapcsolóra

 

Első lépésben cseréljük ki a konyha kapcsolóját a Sonoff WiFi-s + rádióvezérlésű Sonoff T1 EU 2C csillárkapcsolójára. Ez egy érintőkapcsoló, elegáns üveg előlappal, mely egy csillár két részének, vagy két külön lámpa (vagy más fogyasztó, elektromos eszköz) kapcsolására alkalmas.

E képességének azonban mi csak a felét fogjuk felhasználni, mert csak a Sonoff csillárkapcsolónak csak az egyik kapcsolóját fogjuk bekötni a falban futó vezetékre, azt, amivel a konyha lámpját kapcsoljuk. A másik, szabadon hagyott kapcsolót egy okos Sonoff megoldással távirányítóként fogjuk használni a konyhai pult világítás kapcsolására.

Megjegyzés: a Sonoff T1 kapcsoló működéséhez az szükséges, hogy a kapcsolóba ne csak a fázis és a kapcsolt fázis vezetékeket kössük be, hanem egy nullvezető vezetéket is, hiszen a kapcsoló WiFi-s eszközként maga is egy kis fogyasztó.

A Sonoff T1 Eu 2C bekötése után az eWeLink app-ban párosítsuk a mobiltelefonunkkal az okoskapcsolót.

 

2. A konyhai pultvilágítás felszerelése

 

A konyhai pultvilágítás felszerelése után azt úgy kössük be a konnektorba vagy a villamos hálózatba, hogy a vezetéket megszakítjuk egy Sonoff Basic WiFi-s, internetről távvezérelhető kapcsoló relével.

A Sonoff Basic a Sonoff belépő szintű WiFi-s okosreléje, melyet az interneten keresztül Android és iPhone okostelefonokról ingyenes eWeLink app-ból lehet távolról vezérelni, kapcsolni, lekérdezni, időzíteni, stb.

A Sonoff Basic bekötése után az eWeLink app-ban párosítsuk a mobiltelefonunkkal az okosrelét.

 

3. A Sonoff T1 EU 2C csillárkapcsoló összekapcsolása vezetékezés nélkül, WiFi-n keresztül, a Sonoff eWeLink app-ban az Sonoff Basic okosrelével

 

A Sonoff okoseszközökhöz ingyenesen elérhető mobiltelefonos app-nak, az eWeLink-nek van egy Smart Scene, azaz Okos Csoport beállítása, melyben Sonoff okoseszközök vezérlését tudjuk egymással összekapcsolni. Ennek segítségével kapcsoljuk most össze utolsó lépésként az első lépésben telepített Sonoff T1 EU 2C okos villanykapcsolót és a második lépésben bekötött Sonoff Basic okosrelét.

Az említett két Sonoff eszköz egymással nincs vezetékkel összekapcsolva, pont ezt szeretnénk megspórolni. A T1 okoskapcsoló egyik kapcsolója a konyha fő világítását kapcsolja, mi a másik, be nem kötött kapcsolóját fogjuk “összepárosítani” a Sonoff eWeLink App-ban a Sonoff Basic relével.

Az összekapcsolás nagyon egyszerű: két szabályt kell létrehoznunk ehhez az eWeLink-ben a Smart Scene menüpontban:

  • egyet a bekapcsolásra: ha a Sonoff T1 második kapcsolóját megérintik bekapcsoláshoz, akkor a Sonoff Basic (is) kapcsoljon be;
  • és egyet a kikapcsolásra: ha a Sonoff T1 második kapcsolóját megérintik kikapcsoláshoz, akkor a Sonoff Basic (is) kapcsoljon ki.

 

 

Készen is vagyunk! Lett egy a konyhai fali villanykapcsolónk, egy kettős kapcsoló, melynek egyik kapcsolója fel-lekapcsolja a konyhai lámpát (ahogy korábban a most lecserélt kapcsoló is), a másik kapcsolója pedig (nem kapcsol vezetéket, mivel nem lett bekötve, de) a Sonoff Smart Scene funkción keresztül kapcsolja a konyhában felszerelt pultvilágítást a Sonoff Basic relé ki-bekapcsolásának vezérélésével. 

Természetesen, ha nem csillárkapcsolóval szeretnénk megoldani a kapcsolást, hanem egy önálló kapcsolót használnánk e célra, akkor a Sonoff csillárkapcsoló helyett a sztenderd Sonoff T1 EU 1C kapcsolót kell választanunk.

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Újra készleten van a Sonoff T1 EU vezetéknélküli, rádiós alternatív/keresztváltó kapcsoló

Újra készleten van a Sonoff T1 EU vezetéknélküli, rádiós alternatív/keresztváltó kapcsoló

Egy jó hír a nyár utolsó napjaira: újra készleten van a nyáron elkapkodott Sonoff T1 vezetéknélküli, rádiós alternatív/keresztváltó kapcsoló, így a többi Sonoff termékhez hasonlóan ezt is a megrendelés másnapján, azonnal tudjuk postázni.

A Sonoff T1 vezeték nélküli alternatív / keresztváltó kapcsoló népszerűségét annak köszönheti, hogy nagyon egyszerűen, falvésés és vezetékezés nélkül lehetővé teszi alternatív kapcsolók (vagy több kapcsoló esetén keresztváltó kapcsolók) kialakítását. Nincs más dolgunk, mint az alternatívvá alakítandó hagyományos villanykapcsolónkat egy T1 EU 1C érintőkapcsolóra (vagy T1 EU 2C csillárkapcsolóra) cserélni, majd alternatív kapcsolóként tetszőleges helyre felszerelhetjük két csavarral (vagy a csomagban található erős öntapadós matricával) a Sonoff T1 EU vezetéknélküli, rádiós alternatív/keresztváltó kapcsolót, melyet pár másodperc alatt hozzápárosíthatunk a bekötött T1 kapcsolóval, és máris van egy működő alternatív kapcsolónk.

A Sonoff T1 EU vezetéknélküli, rádiós alternatív/keresztváltó kapcsoló megjelenésében a T1 és a T1 csillárkapcsoló stílusát követi, ám műszakilag sokkal inkább egy rádiós távirányító, mint egy valódi kapcsoló.

Ha még több helyről szeretnénk kapcsolni a lámpát vagy a kapcsolóra kötött fogyasztót, vagy jó lenne plusz egy kapcsoló a garázs másik felén is, esetleg  az előszobába is feltennénk egy kapcsolót az udvari lámpához, ez sem gond, hiszen egy T1 kapcsolóhoz vagy T1 csillárkapcsolóhoz akár 14 darab rádiós alternatív kapcsolót is párosíthatunk.

A webáruházban itt találjátok meg a Sonoff T1 EU vezetéknélküli, rádiós alternatív/keresztváltó kapcsolót.

 

 

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Mobiltelefon és notebook töltése okoskonnektorral, avagy hogyan növelhetjük meg okos töltéssel az akkumulátor élettartamát

Korábbi blogok az okoskonnektorral kapcsolatban:
Mire jó, és egyáltalán mi az az okoskonnektor?
Okoskonnektorral többé nem marad bekapcsolva a vasaló vagy a sütő
Hagyományos háztartási gépek távvezérlése okoskonnektorral, és egyéb kényelmi funkciók
Sokat tévézik vagy számítógépezik a gyerek? Egy okoskonnektorral szabályozhatod és ellenőrizheted.

A mai bejegyzésben arról írok, hogy hogyan segíthet egy okoskonnektor a mobiltelefonok vagy notebook-ok akkumulátorának kímélő töltésében.

A téma szakértői, azaz a gyártók és független kutatóintézetek szerint az akkumulátorok – legyen szó notebook vagy laptop, mobiltelefon vagy más eszköz akkumulátoráról – töltése során érdemes úgy eljárnunk, hogy amikor a töltöttség szintje eléri a 90-95%-ot, akkor leállítjuk a töltést. A kutatási eredmények ugyanis azt mutatják, hogy a 100%-osra töltött és ráadásul a töltőn “felejtett” akkumulátorok kvázi túlfeszítődnek, és rövidebb élettartamúak lesznek, mint melyeket kímélőbben töltöttek.

Ha ennyire tökéletesen nem is lehet a mindennapokban időzíteni a töltést, de egy okoskonnektorral az nagyon egyszerűen megoldható, hogy legalább ne maradjon a szükséges kb. 2 óra töltés után még egész éjszaka töltés alatt a laptop vagy a mobiltelefon. Ehhez csak annyi dolgunk van, hogy okoskonnektoron keresztül töltjük az eszközt, és a töltést időzítjük a timer (azaz visszaszámláló) vagy az időzítő funkcióval, hogy a szükséges töltés elteltével kapcsoljon le a konnektor.

Ha egy okoskonnektort csak erre használunk, akkor azt is egyszerűen be tudjuk állítani, hogy minden nap egy esti 2 óra töltés után (pl. 23 órától 01 óráig való bekapcsolás után) kapcsoljon le, majd hajnalban (pl. 5-5.30-ig) töltsön még rá fél órát, hogy reggel biztosan feltöltött állapotban induljunk vele útnak.

A megfelelő módon való töltéssel az eszközök akkumulátorának élettartamát jelentősen megnövelhetjük, és megkímélhetjük a pénztárcánkat idő előtti akku vagy telefoncserétől.

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Sonoff S20 vs Sonoff S26 – összehasonlítás

Sonoff S20 vs Sonoff S26 – összehasonlítás

A Sonoff gyári oldalát figyelemmel követők számára kb. 1 hete, május közepén tűnhetett fel, hogy különösebb hírverés nélkül megjelent a kínálatban még egy okoskonnektor verzió, a Sonoff S26.

A csendes indulás oka az, hogy az S26 egyelőre egy kisszériás prototípusként piacra dobott termékverzió, a tömeggyártása még nem kezdődött meg, így webáruházunk kínálatában sem szerepel még.

A Sonoff gyár hozzánk eljuttatott tájékoztató anyaga szerint a Sonoff S20 és a Sonoff S26 okoskonnektor műszaki tulajdonságai, teljesítménye és okostelefon app-os funkciói teljesen megegyeznek, csupán a termék külső design-ja különbözik. A készülék megjelenése lekorábban a harmadik negyedévben várható Európában a prototípus széria alapján való végleges design elkészültével.

 

KAPCSOLÓDÓ TERMÉKEK:

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Sokat tévézik vagy számítógépezik a gyerek? Egy okoskonnektorral szabályozhatod és ellenőrizheted.

A blog előző részeiben írtam az okoskonnektorok működéséről, egyszerű kezelhetőségéről, arról, hogy hogyan tehetik biztonságosabbá az otthonunkat, milyen kényelmi funkciói vannak és hogyan okosíthatunk fel hagyományos háztartási és elektromos eszközöket velük.

A folytatásban most az okoskonnektor gyereknevelés terén való lehetőségeiről mesélek. Talán első hallásra ez furcsán hangzik, de tényleg segíthet egy okoskonnektor ebben is. Miután okoskonnektorokkal és okos kapcsolórelékkel elkezdtem okosítani az otthonomat, hamar kiderült, hogy – bár nem ezért telepítettem őket, de –  abban is tud segíteni egy okoskonnektor, hogy amíg nem vagyok otthon, mennyit és mikor mehet a tévé és a számítógép.

Sok szülőnek ismerős lehet a probléma, hogy a tanulás rovására esetleg sokat számítógépezik vagy tévézik a gyerek, és mivel a szülők napközben dolgoznak, nem tudnak felügyeletet gyakorolni a számítógép és a tévé használata felett.

Talán meglepő lehet első hallásra, de egy okoskonnektor ebben is segíteni tud nekünk. Ha ezeket az elektromos eszközöket okoskonnektoron (vagy okoskapcsolórelén) át dugjuk be a konnektorba, távolról is kontrolt tudunk gyakorolni afelett, hogy az eszközök be vannak-e kapcsolva.

Az okoskonnektort vezérlő mobiltelefonos app-ban könnyedén beállítható az is például, hogy iskolanapokon a TV és a számítógép okoskonnektora reggel 8 órakor kikapcsoljon automatikusan, és kialakíthatunk a gyerekekkel közösen olyan napi rutint, hogy az iskolából hazaérkező gyerek(ek) tanulás után – a még a munkahelyén vagy hazafele úton levő szülőtől – kérje, hogy kapcsolja be a TV vagy a számítógép konnektorát (az app segítségével), mert a gyerek azt használni szeretné.

Ha pedig az okoskonnektor offline lesz, akkor pedig joggal gyaníthatjuk, hogy az okoskonnektor megkerülésével kerültek a készülékek bekapcsolásra…
Nem csodaszer természetesen, és nyilván nem kijátszhatatlan, de innentől sokkal inkább tudni fogjuk, mikor és mennyit vannak ezek az eszközök használatban.

 

(Gyerek) Biztosabb a megoldás okosrelével

Ha biztosabb kontrollra törekszünk, akkor okoskonnektor helyett okos kapcsolórelét is szerelhetünk a tévé hálózati kábelére. Az ilyen okoskapcsolórelé funkcióit illetően megegyezik az okoskonnektor funkcióival, azonban a bekötése némi kábelezést igényel. Viszont mivel bekötött eszközről van szó, az okoskonnektorral ellentétben nem megkerülhető.

Olyan relé is elérhető a gyártók kínálatában, mely fogyasztásmérő funkcióval is ellátott, melynek segítségével a relé bekapcsolt állapotában az áramfelvétel szintjéről is látjuk, hogy a tévé kikapcsolt/ készenléti állapotban van-e (minimális fogyasztással) vagy üzemel, és ha a szülői kérés nem elegendő, ki tudjuk kapcsolni a relé távvezérélésével a tévét.

A folytatásban arról írok, hogy hogyan segíthet egy okoskonnektor a telefon és notebook akkumulátoraink élettartamának meghosszabbításában.

Ha kedvet kaptál egy okoskonnektorhoz, ezt a típust ajánljuk neked: Sonoff S20.

KAPCSOLÓDÓ TERMÉKEK:

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Mire jó, és egyáltalán mi az az okoskonnektor?

Okoskonnektor? Az okoseszközök ellenzői már mondanák is: már csak ez hiányzott, hogy még a konnektor is okos legyen. És tényleg, sok esetben hasznos lenne.

De mielőtt rátérnék arra, hogy mire jó egy okoskonnektor, kezdjük azzal, hogy milyen eszközöket nevezünk okoskonnektornak. Talán a jól bevált, régóta elérhető, hagyományos időzíthető konnektorokhoz tudnám őket hasonlítani, melyet a fali konnektoraljzatba dugtunk be, az időzítős konnektorba pedig pedig az időzíteni kívánt elektromos eszközt.

Egy ehhez hasonló eszközt kell elképzelnünk, azzal a különbséggel, hogy a mai okoskonnektorok jellemzően már WiFi-vel felszereltek, felcsatlakoznak az otthoni vezeték nélküli internetkapcsolatunkra, és okostelefonunkról távolról is ki-be kapcsolhatjuk őket és egy App-ból számos más okosságra is beállíthatjuk őket. Természetesen hagyományos gombbal is ki-be kapcsolhatóak.

 

Mindenki elboldogul velük. Tényleg.

Használatuk nagyon egyszerű, nem kell villanyszerelőt vagy számítógéphez értő ismerőst keresnünk sem a beállításához, sem a használatához, mindenki elboldogul vele. Tudom, ezt olvasva sokan kétkedve vonnak vállat, hogy ők bizony nem értenek a műszaki eszközökhöz. De higgyétek el, aki az okostelefonján tudja használni például a Facebook-ot, az a Sonoff S20 okoskonnektor okostelefonos app-jával is simán elboldogul majd.

Csak bedugjuk az okoskonnektort a fali konnektoraljzatba, és az okostelefonunkra letöltött ingyenes app-pal összepárosítjuk az okoskonnektorainkat (hiszen egy App-pal több konnektort is vezérelhetünk), és máris elérjük az App-ban az okoskonnektor(oka)t távolról.

Bárhol is vagyunk, úton valahova (telefonunkon mobilinternetkapcsolattal), munkahelyünkön (pl. WiFi hálózaton), nyaralunk vagy dolgozunk külföldön vagy belföldön, az interneten keresztül vezérelni tudjuk az okoskonnektort távolról:

  • megnézhetjük, hogy ki vagy be van kapcsolva éppen az okoskonnektor,
  • ki és bekapcsolhatjuk egy érintéssel az okoskonnektort,
  • ki vagy bekapcsolási időzítést állíthatunk be, akár egyszerit, akár a hét minden napján más és más időpontban ismétlődőt,
  • visszaszámlálót (timer-t) is beállíthatunk a ki- vagy bekapcsolására,
  • ciklusokat is beállíthatunk, például, hogy egy órát be legyen kapcsolva, majd egy órát kikapcsolva, majd újra bekapcsolva és így tovább.

Itt találsz egy rövid YouTube videót a működéséről.

 

Ha kedvet kaptál egy okoskonnektorhoz, ezt a típust ajánljuk neked: Sonoff S20.

KAPCSOLÓDÓ TERMÉKEK:

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

Vezeték nélküli alternatív és keresztváltó kapcsoló kialakítás Sonoff T1 EU WiFi-s okoskapcsolóval

Vezeték nélküli alternatív és keresztváltó kapcsoló kialakítás Sonoff T1 EU WiFi-s okoskapcsolóval

A 2018 első negyedévben megjelent Sonoff T1 EU okoskapcsoló egyik kreatív megoldása a Sonoff RF távirányító kapcsoló. A kinézetre Sonoff T1 érintőkapcsoló formájú kapcsoló valójában egy rádiófrekvenciás távirányító, amivel más T1 kapcsolókat tudunk kapcsolni vezetékezés nélkül.

A Sonoff T1 RF kapcsoló legkézenfekvőbb felhasználása alternatív kapcsoló (vagy több kapcsoló esetén keresztváltó kapcsoló) kialakítása, ráadásul vezetékezés nélkül!

Ebben a „kapcsolóban” ugyanis nincs WiFi, nem kell rákötni a falban futó vezetékekre, (két gombelem működteti, amit a termékhez adnak), viszont van benne rádiófrekvenciás távirányításra alkalmas chip, amivel egy Sonoff T1 kapcsoló távirányítható vele.

Természetesen alkalmas a kapcsoló arra is, hogy olyan távolabbi helyiségek vagy éppen egy közeli épület (garázs, udvari kocsibeálló, fészer) kapcsolóit távolról vezéreljük, melytől nem tudjuk vagy akarjuk a kábeleket átvezetni. Ha például az előszobából szeretnéd az udvarban levő garázs lámpáját lekapcsolni, akkor a garázsban levő T1 (bekábelezett) kapcsolóhoz párosítasz egy Sonoff RF kapcsolót, és máris az előszobádból is kapcsolhatod a lámpát.

A megoldás óriási előnye, hogy nem szükséges az alternatív kapcsolóhoz falat vésned és kábeleket behúznod, hiszen a bekötött T1 kapcsolóhoz egy további Sonoff RF kapcsolót kell párosítanod pár pillanat alatt, és az RF kapcsolót a falra erősíteni két csavarral vagy a kapcsolóhoz kapott öntapadós matricával, és máris kész az alternatív kapcsolód.

Az úgynevezett keresztváltó kapcsolók funkcionalitása is megoldható így, azaz “több alternatív kapcsoló” kialakítására is alkalmas a Sonoff RF kapcsolója, hiszen összesen maximum 14 RF távirányító kapcsolható egy Sonoff T1 kapcsolóhoz.

A Sonoff RF távirányító kapcsolót itt találod az okosotthon webáruházban!

TERMÉKEK, MELYEK ÉRDEKELHETNEK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

[Linkajánló] Firmware csere Sonoff készülékeken

A Sonoff gyártmány népszerűségének egyik oka, hogy a gyári firmware, azaz alapszoftver kicserélhető rajta, így lehetőség van arra, hogy szabad forráskódú vagy más okosotthon rendszerekhez illeszteni lehetessen, és a gyári Ewelink App helyett más felületekről, alkalmazásokból vezéreljük őket.

Pár link, amit mostanában láttunk erről:

Sonoff Firmware csere

Yeti – okosotthon app okostelefonra

LEGNÉPSZERŰBB SONOFF TERMÉKEINK

INGYENES SZÁLLÍTÁS

minden bruttó 25.000 Ft feletti rendelés esetén.

R

KIPRÓBÁLT TERMÉKEK

Csak általunk már kipróbált és bevált termékeket kínálunk!

KÉSZLETRŐL, AZONNAL

Minden terméket magyar leírással, készletről szállítunk.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információt kérek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás